OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2016. március 4., péntek 08:50

Kötelező energia audit - megvannak az első eredmények
    Budapest, 2016. március 4., péntek (OTS) - Előremutató, hasznos döntés volt a kötelező energia audit bevezetése, az első eredmények alapján nemzetgazdasági szempontból is releváns energia- és költségmegtakarítás érhető el, amennyiben a kötelezettek megvalósítják az 5 éven belül megtérülő energiahatékonysági beruházásokat.

        Az európai uniós energiahatékonysági irányelv Magyarországon 2015 nyarától kötelezővé teszi az energia auditot vagy az ISO50001 tanúsítás bevezetését a nagyvállalatok, ill. bizonyos feltételek alapján a kapcsolt vállalkozásaik számára. A Get-Energy Magyarország Kft. 25 fős mérnökcsapattal immár 6 éve végez energia auditokat, a szabályozás bevezetése óta kétszámjegyű növekedést tapasztalnak a megrendelések számában.
     "Elemzéseink szerint a hazai, mintegy 900 darab, 250 főnél többet foglalkoztató nagyvállalat mellett további mintegy 1.500 vállalat számára kötelező az energia audit vagy az ISO50001 tanúsítás bevezetése, ugyanis a szabályozás a kapcsolt vállalkozások egy részére is vonatkozik."- mondta Tóth Zoltán, a Get-Energy Magyarország Kft. stratégiai igazgatója.
     Az elmúlt időszakban a cég 120 energia auditot készített el, és az eredmények hatalmas potenciált jeleznek előre. A vizsgált cégek 38 iparágban és az ország 73 különböző településén működnek, így az adatok akár reprezentatívnak is tekinthetőek.
     Az auditok során közel 350 telephely több mint 2 millió m2 alapterületű ingatlanát - melyhez a hazai teljes villamos energiafogyasztás 2,3%-a és a hazai teljes gázfelhasználás 4%-a kapcsolódik - mérték fel energetikai szempontból. Az eredmény 700 javaslat közel 9 milliárd forint értékű beruházásra, átlagosan 3,9 év megtérülési idővel. A szakember szerint jól látható, hogy bizonyos iparág független beruházások a vállalatok nagy részénél megvalósíthatóak, de vannak iparágakra, ipari technológiákra is jellemző energiahatékonysági fejlesztési lehetőségek is.
     Jelentős megtakarítások érhetők el a fűtési/hűtési rendszerek esetében a megfelelő szerelvények beépítésével, a hidraulikai méretezések korrekt elvégzésével és a szerelvények, rendszerek méréses beállításával, általában a rendszerek komolyabb átépítése nélkül. Füstgáz hővisszanyeréssel viszonylag alacsony beruházás mellett, a hőtermelők üzemidejének függvényében, jellemzően 1-2 évnél rövidebb megtérülési idő érhető el.
     További releváns megtakarítási potenciál van az épületautomatika korszerűsítésében és a szivattyú cserékben is, viszonylag alacsony beruházás mellett, az üzemidő függvényében 2-4 évnél rövidebb megtérülési idő érhető el. Ökölszabályként elmondható, hogy a sűrített levegős rendszerek kompresszor teljesítményének 75%-a visszanyerhető hő, illetve a több műszakban dolgozó termelő üzemek esetén a belső világítás korszerűsítése is gyorsan megtérülő beruházás.
     Tóth Zoltán az első eredmények alapján azt prognosztizálja, hogy az energia auditra kötelezett vállalatoknál a 100 milliárd forintot is meghaladhatja azon energiahatékonysági beruházások összértéke, melyek 5 éven belül megtérülnek.

(További információkért kérem, keresse Tóth Zoltán stratégiai igazgatót, a 06 20 9285 983-as telefonszámon!)
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.