OTS Üzleti Sajtószolgálat
2019. december 15. vasárnap
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2016. július 4., hétfő 10:00

Vitorlázó kisrepülő és airbus, avagy mit kell tudni a biológiai gyógyszerekről?
    Budapest, 2016. július 4., hétfő (OTS) - ÚJ TÁVLATOK A GYÓGYÍTÁSBAN - Dr. Illés Árpád tanszékvezető egyetemi tanár elmondta, a gyógyító munkát ma már számos olyan újfajta készítmény segíti, amely forradalmasította a rosszindulatú daganatos és vérképzőszervi betegségek kezelését. Hangsúlyozta, hogy ezek révén már nem csak néhány hónappal tudják meghosszabbítani a betegek életét, hanem sok esetben véglegesen meg is tudják őket gyógyítani. A készítmények részben ún. biológiai - fehérje alapú - gyógyszerek, részben pedig kismolekulák, amelyek a daganatos sejt ciklusszabályozását képesek befolyásolni.

    MIK AZOK A BIOLÓGIAI MÁSOLATOK?
A biohasonló készítmények kifejezés azt jelenti, hogy az eredetihez hasonló hatású molekuláról van szó, ám nem bizonyítható, hogy annak térbeli szerkezete megegyezik az eredetiével. Mindebből az következik, hogy a biohasonló szerek hasonlóságát, hatásosságát és biztonságosságát széleskörű összehasonlító vizsgálatokban kell igazolni.

CÉL A BETEGEK BIZTONSÁGA
Dr. Boér Katalin onkológus és belgyógyász főorvos véleménye szerint, az onkológiában már használatosak egyes biohasonló készítmények. Ezek az ún. kolóniastimuláló szerek, amelyek jóval egyszerűbb - és olcsóbb - fehérjemolekulák. Tekintettel arra, hogy e készítmények immunválaszt, például anafilaxiás, vagy helyi infúziós reakciót idézhetnek elő a biológiai gyógyszereket lehetőség szerint nem váltogatják a klinikusok, hiszen a betegellátás legfontosabb szempontja a betegek biztonsága.
     A gyógyszerek törzskönyvezéséhez a gyógyszerhatóságok - az Egyesült Államokban az FDA, Európában az EMEA - hozzájárulása szükséges. Míg azonban az originális gyógyszerek esetében elsősorban a hatásosságot kell bizonyítani a hatóságok felé, addig a biohasonló szereknél a referencia készítmény és a követő szer közötti különbségeket kell kimutatni. Az EMEA gyógyszerbefogadása automatikusan érvényes hazánkra nézve is, ami azt jelenti, hogy az a gyógyszer, amelyet befogad az európai gyógyszerhatóság, Magyarországon is alkalmazható az adott betegség kezelésében. Hazánkban a gyógyszerek mellékhatásait az OGYÉI felé jelentik az orvosok, illetve közvetlenül a betegek. A mellékhatások bejelentése igen fontos, mivel elősegíti a gyógyszer biztonságos alkalmazását.

Boromisza Piroska
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.