OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2016. július 12., kedd 10:55

Kiemelkedő érdeklődés az ELMŰ-ÉMÁSZ innovációs díj iránt
    Budapest, 2016. július 12., kedd (OTS) - Az ELMŰ-ÉMÁSZ elnöke, Dr. Marie-Theres Thiell által a 2016. június 6-i Innovációs Esten bejelentett, egyetemi hallgatók számára meghirdetett "Városi Megoldások Innovációs Díj" pályázatára 21 hallgatói csapat jelentkezett.

    A pályázatok leadási határideje július 7. éjfél volt, amely időpontig a várakozásokat meghaladó érdeklődés eredményeképpen 21 egyetemi hallgatói csapat adat le jelentkezését összesen 70 csapattag bevonásával, 9 különböző hazai felsőoktatási intézményből.

Az innováció az ELMŰ-ÉMÁSZ stratégiájában kitüntetett helyet foglal el. Dr. Marie-Theres Thiell elnök asszony, aki az anyavállalat RWE Csoport Innovációs Központján belül a Városi Megoldások Projektet irányítja, személyesen is elkötelezett az új üzleti megoldások iránt, amelyek tesztelését és bevezetését Magyarországon is tervezi, kihasználva a kedvező helyi környezetet.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ vezető szerepet szeretne betölteni a magyarországi innovációban, ezért hozta létre a Városi Megoldások Innovációs Díjat, amelynek célja minél több fiatalt bevonni az újszerű üzleti megoldások kidolgozásába, megmutatva azt is, hogy a tradicionális energiaellátó cégcsoport hogyan válik korszerű, az energiaellátás új kihívásaira választ adni képes modern szolgáltatóvá.

A diákok feladata 2-6 fős csoportokban olyan megoldások és ehhez kapcsolódó üzleti modellek kifejlesztése, amelyek választ adnak a nagyvárosi élet problémáira, legyen szó akár légszennyezésről, forgalmi dugókról, parkolási nehézségekről vagy más, olyan problémákról, amelyek a csapatok látókörébe esnek, és amelyekhez egy energiacég tudása és eszközei segítséget nyújthatnak.

Az első három helyezett csapat nemcsak összesen 5 millió forint pénzjutalomhoz, de együttműködési lehetőséghez is juthat az ELMŰ-ÉMÁSZ jóvoltából, a társaságcsoport pedig abból profitálhat, hogy olyan tehetséges fiatalokkal kerül munkakapcsolatba, akik munkatársai és vezetői következő generációját alkothatják.  A pályázatok benyújtási határideje október 3.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.