OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2018. február 20., kedd 09:42

Újra Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
    Budapest, 2018. február 20., kedd (OTS) - Idén a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje keretében 2018. április 18-22. között kilenc előadást tekinthet meg a közönség.

    A szemle április 18-án, szerdán veszi kezdetét két előadással. A Nagyszínpadon 19:00 órától a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában láthatják az érdeklődők William Shakespeare klasszikusát, a Tévedések vígjátéka című előadást, melynek rendezője Bocsárdi László. Az Arizona Stúdióban pedig 19:30-kor kezdődik a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház játéka, Frank Wedekind: A tavasz ébredése. Az előadásban a temesvári társulat színészei mellett kolozsvári és marosvásárhelyi színművészetis hallgatók szerepelnek. A produkció a társulat egyik legújabb tagjának, Horváth Annának első színházi rendezése. Az alkotócsapat - talán épp fiatalságuknak és az ebből adódó lendületüknek köszönhetően - dinamikus, érzékeny és fiatalos előadást állított színpadra.

Április 19-én, csütörtökön szintén két előadás kerül színre. A Nagyszínpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Molnár Ferenc Liliomját hozza el. A produkciónak a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján számos díjat ítélt a zsűri, köztük a fesztivál fődíját is. Címszerepben Mátray Lászlót láthatják, az előadás rendezője szintén Bocsárdi László.
Az Arizona Stúdióban Németh Ákos - aki az előadás rendezője is egyben - sodró lendületű vígjátéka, az Autótolvajok várja majd az érdeklődőket a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában.
A nagyszínpadi darab este 19:00 órakor, a stúdió-előadás 19:30-kor kezdődik.

20-án, pénteken 17:00 órától lesz látható az Arizona Stúdióban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem produkciója, az Augusztus, ami Bruno Schulz novellái alapján készült, rendezője Balázs Zoltán, a Maladype Színház művészeti vezetője, munkáját 2017-ben a legjobb rendezőnek járó Atelier-díjjal jutalmazták a Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
Szintén ezen a napon tekinthetik meg Henrik Ibsen drámáját, a Hedda Gablert, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában. A stúdió-előadás 19:00 órától a Nagyszínpadon kerül színre, rendezője Keresztes Attila.

21-én, szombaton délután 17:00 órától az Arizona Stúdióban a Csíki Játékszín előadásában Yasmina Reza: Az öldöklés istene című tragikomédia lesz látható. A csíkszeredai előadás rendezője Barabás Árpád.
19:00 órakor a Nagyszínpadon a Gyergyószentmiklósról érkező Figura Stúdió Színház mutatja be produkcióját, Jean Racine: Phaedra című előadását, Albu István rendezésében.

A szemle záróprodukciójaként, április 22-én, vasárnap 19:00 órától a Kassai Thália Színház játékát, Myka Myllyaho: Káoszát nézhetik meg a Nagyszínpadon Varga Lívia, Rab Henrietta és Szabadi Emőke előadásában. A darab érdekessége, hogy hármójuknak, saját figurájukon túl, még számtalan más szereplőt kell megjeleníteniük, több férfialakot is. A darabot Czajlik József rendezte.

A Határon Túli Magyar Színházak Szemléjére a kedvezményes jegyek és bérletek már kaphatók a Thália Színház jegyértékesítő helyein, nyitvatartási idő alatt és online.

http://www.thalia.hu/index.php/main/hataron_tuli_magyar_szinhazak_szemleje
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.