2016. augusztus 12., péntek 18:37

JAVÍTÁS - OTS - Új vezetők a Magyar Posta élén (1. rész)
    Budapest, 2016. augusztus 12., péntek (OTS) - 2016. augusztus 12-én lemondott tisztségéről a Magyar Posta Zrt. Igazgatósága: Békési Ákos (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja), Bulyáki Iván (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja), Kovács Zoltán (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja), Lontai Dániel (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja), Szarka Zsolt (a Magyar Posta Igazgatóságának elnöke), Szauer Tamás (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja).

        A Társaság Közgyűlése ugyanezen a napon igazgatósági tagoknak választotta: Illés Zoltánt, Kálmán Lászlót, Dr. Károlyi Lászlót, Majláth Zsolt Lászlót, Osztrogonácz Gábort és Dr. Szivek Norbertet.
     Az Igazgatóság elnökének Illés Zoltánt választották meg.
     2016. augusztus 12-én közös megegyezéssel távozik posztjáról Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Társaság Igazgatósága döntött az új elnök-vezérigazgató személyéről. 2016. augusztus 12-től a tisztséget Illés Zoltán tölti be.
2016. augusztus 12-én lemondott tisztségéről a Magyar Posta Zrt. Felügyelőbizottságának több tagja: Lantos Csaba, (a Magyar Posta Felügyelőbizottságának elnöke), Szabó Levente, (a Magyar Posta Felügyelőbizottságának tagja), Szarvas Ferenc, (a Magyar Posta Felügyelőbizottságának tagja).
     A Közgyűlés megválasztotta a Magyar Posta Felügyelőbizottságának új tagjait is: Dr. Boros Eszter (a Magyar Posta Felügyelőbizottságának tagja), Csoltkó Endréné (a Magyar Posta Felügyelőbizottságának tagja), Dr. Kovács Mónika (a Magyar Posta Felügyelőbizottságának tagja).
     A Magyar Posta Igazgatósági tagjainak rövid bemutatása:
     Illés Zoltán közgazdász, banki szakember, közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik vállalatirányítási, pénzügyi- és szolgáltatásmenedzsment, valamint üzletfejlesztési területen. Pályafutását az ABN Amro Bankban kezdte 1995-ben informatikai osztályvezető-helyettesként, majd 1998-tól a marketing és termékfejlesztési üzletág vezetője lett. 2000 és 2002 között ő irányította az ABN Amro Bank és K&H Bank egyesülését, majd a fúziót követően 2005-ig a lakossági értékesítési üzletág igazgatója volt. 2006-tól az OTP lakossági igazgatóságának vezetője lett, ahol 9 országra kiterjedően irányította és felügyelte a bank lakossági termékeit és szolgáltatásait. 2007-2014 között az OTP Bank oroszországi leányvállalatának igazgatósági tagja, 2012-2013-ban vezérigazgatója. 2015-ben a világ egyik vezető üzleti iskolájában, az Insead-en szerzett global executive MBA képesítést.
     Kálmán László közgazdász, banki szakember. Tanulmányait a Külkereskedelmi Főiskolán, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte. Pályafutása alatt elsősorban a vállalati szektor, ezen belül kiemelten a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésével foglalkozott. Az ING Bankban kockázati elemzőként, majd ügyfélkapcsolati főosztályvezetőként tevékenykedett. Termékfejlesztési vezetőként aktív szerepe volt a K&H Bank és az ABN Amro Bank fúziójában, az egyesült pénzintézetben pedig már a KKV hálózatot irányította. Ezt követően az OTP Bankban 4 éven át a fogyasztási hitel, majd újabb 4 évig a mikrovállalati és társasházi üzletág igazgatói pozícióját töltötte be. 2011 és 2016 között igazgatóként az Erste Bank KKV üzletágát szervezte újjá és helyezte ismét növekedési pályára.
     Dr. Károlyi László PhD, okleveles matematikus és villamos mérnök. 1980-2001 között a Belügyminisztériumban dolgozott különböző beosztásokban. 2001-2002 között a Magyar Posta Zrt. távközlési igazgatója volt, majd ezt követően az üzleti szférában a civil biztonság területén látott el feladatokat. 2010 óta a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója, amely beosztásban irányítja a Társaság humán-, vagyon- és pénzforgalmi rendszereinek védelmét, továbbá a munka- és környezetvédelmet. 2010 óta a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola postagazdálkodási szakának tanszékvezető főiskolai tanára.
     Majláth Zsolt László pénzügyi-vállalkozási szakközgazdász, műszaki menedzser, a Diósgyőri Papírgyár Zrt. vezérigazgatója. Széles körű vállalatirányítási-, stratégiai tervezési-, termékmenedzsment és műszaki tapasztalatokkal rendelkezik. 1998 és 2011 között a Pénzjegynyomda Zrt.-nél dolgozott minőségbiztosítási és termelési területen, 2008-tól a vállalat termelési-műszaki igazgatója volt. 2011 és 2015 között a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója, ahol végrehajtotta a vállalat teljes reorganizációját és megteremtette a további működés alapjait. 2015 áprilisától a Diósgyőri Papírgyár Zrt. vezérigazgatójaként felel a Társaság műszaki-technológiai megújításáért és a jövőbeni sikeres működés megalapozásáért.
     Osztrogonácz Gábor a Janus Pannonius Tudományegyetem közgazdaságtudományi karán diplomázott, húsz éves pénzügyi és vállalatvezetői tapasztalattal rendelkezik. 1992-től tíz éven át az Inter-Európa Bank Rt. Pécsi Területi Igazgatóságán dolgozott, majd 2002-2008-ig az Erste Bankban folytatta pályafutását kereskedelmi centrum igazgatói pozícióban. 2008 és 2011 között az MKB Bank területi igazgatója volt, majd 2012 januárjától a Szigetvári Takarék ügyvezető igazgatója, 2012 májusától a Szigetvári Takarék igazgatóságának tagja. 2016 júliusában megválasztották a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) igazgatósági tagjának. (folyt.)



2016. augusztus 12., péntek 18:38

JAVÍTÁS - OTS - Új vezetők a Magyar Posta élén (2. rész)
    Budapest, 2016. augusztus 12., péntek (OTS) -

        Dr. Szivek Norbert jogász, tanulmányait Németországban kezdte, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán fejezte be 2000-ben. Pályafutása a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél indult, ezt követően egy piacvezető ingatlan-beruházásokkal foglalkozó cégnél folytatta karrierjét, ahol az energetikai üzletággal foglalkozott. 2005-ben saját vagyonkezelő céget alapított. 2015 februárjától a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és az igazgatóság tagja. Számos kiemelt jelentőségű társaságnál tölt be tisztséget: tagja a Magyar Villamos Művek Zrt., a Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt. és a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának, valamint a MOL Nyrt. felügyelőbizottsági tagja.
     A Magyar Posta új Felügyelőbizottsági tagjainak rövid bemutatása:
     Dr. Boros Eszter jogász, EU- szakjogász, diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Pályafutását 2000-ben az Eximbankban kezdte, ahol 2002-től osztályvezetőként, majd 2010-től vezető jogtanácsosként dolgozott. Részt vett az Eximbank jogi és közbeszerzési ügyeinek operatív irányításában, közreműködött a projektfinanszírozási, tőkebefektetési és forrásszerzési ügyletek kezelésében és aktív szerepet vállalt a bankot érintő jogszabálytervezetek kidolgozásában és véleményezésében. 2015 júliusától az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. vezető jogtanácsosa, ahol felelős a vállalat távközlési jogi és közbeszerzési ügyeinek koordinálásáért.
     Csoltkó Endréné közgazdász, nemzetközi mérlegképes könyvelő, a Pátria Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatója. A takarékszövetkezeti szektorban 1985 óta dolgozik, munkáját a Monor és Vidéke Takarékszövetkezetnél kezdte. 1998-tól tagja a jogelőd Monor és Vidéke, illetve 2012-től a Pátria Takarékszövetkezet igazgatóságának. 2014 júniusa óta a Pátria Takarékszövetkezet első számú vezetője. Vezetői pályafutása során a takarékszövetkezet tevékenységéhez, működéséhez kapcsolódó szakmai bizottságok, fórumok aktív tagja volt, és jelenleg is részt vállal véleményalkotó, jövőt meghatározó szakmai munkákban.
     Dr. Kovács Mónika jogász, diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Pályafutását 2005-ben a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.-nél kezdte jogászként. 2009-től üzletág igazgatóként irányította a közlöny és elektronikus kiadvány üzletágat. Felelősségi körébe tartozott a jogi szakterület, az ügyfélszolgálati és értékesítési pontok, valamint a teljes szerkesztőség irányítása. 2005 és 2008 között óraadó oktatóként dogozott a PTE Alkotmányjogi tanszékén.

Magyar Posta Zrt.

------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.