2016. október 4., kedd 16:50

Nem lesz kötelező sportköri díj a Debreceni Egyetemen
    Debrecen, 2016. október 4., kedd (OTS) - Nem érvényesíti a Debreceni Egyetem a gyakorlatban a Szenátus 2016. június 30-ai ülésén elfogadott sportköri tagdíjat.

    A nyár folyamán a hallgatói képviselőknél, majd tanévkezdéskor a hallgatók egyes csoportjaiban felmerült kérdések miatt döntött úgy a Hallgatói Önkormányzat és az intézmény vezetése, hogy a nyár elején elfogadott passzusokat átgondolja, így már a mostani szemeszterben esedékes díjtétel sem került kiírásra a tanulmányi rendszerben, azaz nem került bevezetésre. Az eredeti elképzelések szerint az intézmény az egészségtudatos egyetem modelljének kialakítását, a nemzetközileg is kiemelkedő infrastruktúra használatát és további fejlesztését, napi szabad igénybevételét, valamint egy a világ vezető egyetemein szokásos közösség kialakítását kívánta megalapozni a döntéssel. A javaslatot a Hallgatói Önkormányzat átdolgozta, és a döntés módosítását kezdeményezte a Rektornál. A tervek szerint azon hallgatók, akik a speciális intézményi infrastruktúrát és szolgáltatásokat (SET központ, fitness központ, uszoda, rendezvények) ingyen, illetve jelentős kedvezménnyel szeretnék igénybe venni, csatlakozhatnak a Debreceni Egyetem ezen közösségéhez. Mivel az intézmény elkötelezett abban, hogy valamennyi egyetemi polgár számára elérhetőek legyenek az egészségmegőrzéshez kapcsolódó szolgáltatások, így a szociálisan rászorulóknak térítésmentességet biztosít. A Szenátus a Hallgatói Önkormányzat előterjesztésére október végi ülésén dönt a kérdésről.

     Debreceni Egyetem Sajtóiroda


     További információ: sajtoiroda@unideb.hu
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.