2020. január 17., péntek 14:08

Közös produkcióval rukkolt elő a Bon-Bon együttes és a 6x6 Taxi.
    Budapest, 2020. január 17., péntek (OTS) - Az év elején debütált, a Bon-Bon együttes és a 6x6 Taxi közös szerzeménye. Az idén 25 éves együttes és az 1993 óta piacon lévő budapesti taxitársaság produkciója, a Music Taxi című dal, melyhez egy műfajában formabontó videoklipet is készítettek - a Bon-Bon együttestől nem szokatlan módon számos elismert művész és zenész közreműködésével.

    A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20200117_001.JPG

2019-ben hosszú-távú, közös együttműködésről kötött megállapodást Szolnoki Péter és Török Tamás, a 6x6 Taxi Kft-vel. Ennek felütéseképpen, a múlt év novemberében leforgatták a Music Taxi kisfilmet, melyből videoklip készült. "A Music Taxi, melyben a "zene" egy "taxis utazás" metaforájaként jelenik meg, kíséri végig az egész dalt" - nyilatkozta Török Tamás a dal szövegírója.

Látszólag teljesen különböző területen mozgó felekről van szó, azonban, munkásságukban számos párhuzam és hasonlóság felfedezhető. Mind a két márka ismert és elismert számos korosztály és társadalmi réteg számára - köszönhetően az évtizedeket átívelő piaci jelenlétüknek. Mindkét fél életében fontos szerepet játszik az állandó megújulás, a változó fogyasztói igények felismerése és minél hatékonyabb kielégítése.

"Régóta kerestük azt az együttműködési lehetőséget, aminek keretein belül lehetőségünk nyílik hitelesen közvetíteni, hogy a tradíció és a megújulás elengedhetetlen érték a 6x6 taxi számára" - hangsúlyozta a 6x6 Taxi marketing vezetője.

A produkcióban megjelenő különböző stílusokat képviselő zenészek - akik jó barátok a mindennapokban - szimbolizálják mind az együttes, mind a 6x6 Taxi színes közönségét, a koncertek és az utazások vidám és családias hangulatát. Mindegyik "utas", a saját stílusában kiemelkedő, hiteles művész, széles rajongótáborral. Ennek okán, a produkció, sok embert megcéloz.
A videóban feltűnik Joshi Bharat, Janklovics Péter, Mező Misi, Qka, Nagy Feró, Kabai Laci, Sipos Peti, Harsányi Levente, Ganxsta Zolee, Charlie, Kiki, Boros Csaba, Kozma Orsi, Bebe és Dj Dominique. A formabontó "fuvart" Galler András "Indián" rendezte, a forgatókönyvet a pillanat és a szereplők írták.

videoklip: https://www.youtube.com/watch?v=6_ZmrDW11vE
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.