2020. április 17., péntek 16:36

Fokozott biztonság a Heim Pál Kórházban Vízműves támogatással
    Budapest, 2020. április 17., péntek (OTS) - Vízbekötés és vízelvezetés kiépítésével segítettek a szakemberek

    A Magyar Vöröskereszt és a Fővárosi Vízművek között meglévő évtizedes együttműködés keretében a két szervezet már számos alkalommal vett részt közösen katasztrófa sújtotta területek ivóvízellátásnak biztosításában. Erre a kapcsolatra való tekintettel ezúttal a Heim Pál Gyermekkórház udvarán felállított sátor vízellátásának és vízelvezetésének kiépítésére kérte fel a Magyar Vöröskereszt a Fővárosi Vízműveket.

Keszler Ferenc vezérigazgató készséggel mondott igent, és a társaság természetesen karitatív jelleggel vállalta a feladatot, hiszen a fertőzésveszély kockázatának csökkentésére az egyik legfontosabb feltétel a tiszta, egészséges ivóvíz. Ennek biztosítása érdekében dolgoznak a Fővárosi Vízművek munkatársai veszélyhelyzetben is a nap 24 órájában.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet udvarán a héten kialakított ún. "vörös zóna" a jövőben a koronavírusos betegek kiszűrésére és vizsgálatára szolgál majd. A vörös zónához a Magyar Vöröskereszt H-HERO egészségügyi gyorsbeavatkozó egysége biztosította a sátrakat, felépítésében és az eszközök telepítésében pedig a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-válaszadási szakemberei segítették a kórház munkáját. A nélkülözhetetlen higiéniai körülmények biztosításában a Fővárosi Vízművek munkatársai működtek közre a kézmosási és vízvételezési lehetőségek megteremtésével.

Tiszta, egészséges ivóvíz nélkül nincs egészségügyi ellátás, nincs kórház és nincs járvány elleni védekezés sem. Köszönjük a lehetőséget, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ily módon részesei lehetünk a kórházba érkező kis betegek egészségének védelméhez, a járványügyi helyzetben a kórházi ellátásra szoruló budapesti gyerekek megfelelő kezeléséhez szükséges alapvető működési feltétel biztosításával.

Fővárosi Vízművek
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.